Vannak, akik a mostani válságban is növelni tudták vagyonukat
A tőzsdei összeomlás ugyan mindenkinek megártott, de néhányan könnyebben jöttek ki belőle
A tőzsdei összeomlás ugyan mindenkinek megártott, de néhányan könnyebben jöttek ki belőle
Elon Musk és Jack Ma szócsatájával kezdődött a sanghaji WAIC-konferencia, amit a mesterséges intelligenciával kapcsolatban rendeztek. A világ két legismertebb üzletembere eltérő véleményen volt, abban viszont egyetértettek, hogy a gépek túl gyorsan fejlődnek. Más tudós úgy látja: éppen ez a jó, így törölhetjük el a halált.
Jack Ma 54 évesen távozik a cég éléről. 1999-ben alapította az Alibabát angoltanárként, ma 38,4 milliárdos vagyona van. Állítja, akkor volt a legboldogabb, amikor havi 3600 forintot keresett.
Több százmillió eurót adtak össze, hogy újraépítsék a Notre-Dame leégett részeit; a közmunkások jelentős részét is kizárhatják a falusi csokra jogosultak köréből; 72 órás munkahetet propagál a leggazdagabb kínai. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Szétkapták a leggazdagabb kínai 72 órás munkahétről kiszivárgott tervét. 996 – ez a szám drámai vitákat vált ki Kínában, ahol a munkaetika régóta foglalkoztatja a közvéleményt. Jack Ma, az Alibaba alapító atyja arra szólította fel a világ legnagyobb internetes kereskedő cégének embereit, hogy tekintsék természetesnek azt, hogy napi 12 órát dolgoznak, hat napon keresztül.
A világ egyik legismertebb techvállalkozójáról a párt hivatalos napilapja közölt cikket, de nem tudni, miért pont most.
Megint Kína leggazdagabb embere lett az Alibaba internetes cég alapítója. A magát Kína és Amerikai közötti hídnak tekintő üzletember visszavonta Trumpnak tett ígéretét, és tervei szerint már leginkább csak angoltanítással foglalkozik a jövőben.
Az Alibaba alapítója szerint minimum két évtizedig tart majd a Kína–Amerika kereskedelmi háború, és ennek Európa is áldozatául eshet.
27 emeletes családi házban él feleségével és három gyermekével, s van egy krikettcsapata is. Tulajdonképpen ennyi a különlegessége Mukasi Ambaninak. Ja, és még annyi, hogy vagyona immár 44,3 milliárd dollárra nőtt, így ő Ázsia leggazdagabb embere. Nem akárkit, az Alibaba Csoport alapítóját, a kínai Jack Mát taszította le a képzeletbeli trón tetejéről.
Saskia de Rothschild lett a Château Lafite Rothschild első női és egyúttal legfiatalabb vezetője – neki kell majd felvennie a versenyt a gyorsan terjeszkedő kínai piaccal, valamint újra divatosság tenni a csökkenő értékesítési számokat produkáló birtokot.
Jack Ma, a kínai Alibaba alapító atyja díszdoktor lett Tel Avivban. Ebből az alkalomból Kína leggazdagabb embere találkozott izraeli diákokkal, akik elsősorban arra voltak kíváncsiak, mit hoz a jövő? Milyen diplomát szerezzenek? Nem omlik-e össze a munkaerőpiac a mesterséges intelligencia miatt?
A leggazdagabb japán az üzleti életben hajlamos rögtönözni, az ösztöneire hagyatkozni. Ám Szon Maszajosi a bukásai után sem volt hajlandó változtatni. Sikerei is őt igazolják: magánvagyonát 22,7 milliárd dollárra becsülik.
Komoly pénzek, komoly szereplők forognak a legújabb kínai-amerikai gazdasági ütközetben. A csata előzménye, hogy amerikai MoneyGram nevű cég 1,2 milliárd dollárért került volna kínai kézbe, de Washington lefújta az üzletet.
Viharos éven van túl az üzleti élet, legnagyobb alakjai többet szerepeltek a hírekben, mint a filmsztárok vagy a politikusok. Most eldöntheti: kihez köthetők a legemlékezetesebb teljesítmények?
Ma Jün szinte naponta szerepel a hírekben. A külvilág inkább így ismeri: Jack Ma. Internetes nagyvállalkozó, sokszoros dollármilliárdos, a gyorsan változó piaci viszonyok függvényében olykor Ázsia leggazdagabb polgára.
Az Alibaba alapítója szerint a következő 30 évben az internet fenekestül felforgatja az egész világot.